Köszönöm, hogy felkerested oldalam!

A tett halála az okoskodás” – szokta Ferenc mondani, lévén csendes és visszafogott, bár nagy példaképe, és kedvenc olvasmánya Stephen Hawking, aki egyik könyvében a Világegyetem dióhéjban könyvében a 15. oldalon azt írja, hogy „Ha eddig valamit nem értettél, tedd a könyvet a polcra, ott is jól mutat.” – A szerénység. A csendes embereknek vannak a leghangosabb gondolataik.” – így engedjétek meg, hogy én, mint barátja mutassam be, ki és milyen ember ő.

Kreativitása kisgyermekkorától végigkísérte. Mindig kíváncsi volt. Alig 5 éves volt, amikor már jobban izgatta a kredencen álló családi óra működése, mint a faautó. Meg is nézte, számtalanszor szét és összeszerelte, míg a mama egyszer hamarabb hazajött. 10 évesen már mikroszkópot épített egy kis lencséből, drótokból, melyen egy falevélnek a sejtjeit tanulmányozta. Általános iskola felső tagozatán a Pallas nagylexikont olvasta, kérdéseivel néha még tanárait is zavarba hozva. Gépészmérnöknek készült, melyet felülírt a sors. Nem csoda, hogy fiatalon a gyakorlati utat választotta, szakmákat tanult azért, hogy az akkori egyik legszínvonalasabb üzem, a MOM alkalmazottja lehessen. Műszerész lett,ebből a mestervizsga oklevele ma is irodája falát díszíti.

A MOM kísérleti részlegében dolgozott. Jól állt kezében a szerszám, az új mintadarabokat csak vele készíttették el. Folyamatosan tervezett, fejlesztett, új technológiákat vezetett be, és közben tovább képezte magát. Nappal dolgozott, éjjel tanult, munka és család mellett. Az akkori legjobb műszaki tudást nyújtó Kandó Főiskola hallgatója lett. Gyengeáramú híradástechnika szakon végzett. Élete kiteljesedett, végre elismerten tervezhetett, és jöttek egymás után az ötletek, találmányok. Képes volt ő akár egy falevél mozgásából is ötletet meríteni. Ma is sokszor mondja, hogy …. „a kavics ott van mindenki előtt, csak le kell hajolni érte”.

Tervezett és épített fényképezőgépet, spektrofotométert. Mindig újat, jobbat akart mint ami megvolt. Majd a 70-es években elindította saját vállalkozásait. Övé volt Magyarország első videó kölcsönzője, de volt ezermester boltja is, később üzemi konyhákat tervezett, épített, háztartási gép szervizt üzemeltetett, 50 fő alkalmazottal. A sokféle profil letisztult, és elkezdett felület megmunkálással foglalkozni, megalkotva ma is működő vállalkozását, a HF Szamum Kft-t. Az évek során oly magas szintre fejlesztette a technológiát, hogy német partnerén keresztül neve, sok országban ismert lett, híre eljutott Japánba, Kínába, hiszen az általa megmunkált speciális fékberendezések nélkülözhetetlenek a nagysebességű vonatok működéséhez. Soha nem állt le, tervezői, kutatói múltja végig kísérte és ösztönözte további fejlesztésekre. Üzemében is saját tervezésű és fejlesztésű nagy precizitású gépekkel dolgoznak.

A Nagy Orion-köd Ferenc fotóján

És a jelen: 7 éve kigondolta, hogy a családi terhek lekerülése után, újra kutatással szeretne foglalkozni, és mert nagyot álmodni! Kvantumfizika és a csillagos ég vonzotta. Az első kis távcsövet követte egy új ház építése, melynek tetejére már felkerülhetett a csillagvizsgáló kupola is, egy 250-es Newton távcsővel, és NEQ-6 mechanikával. Két éve továbblépett, megunva a sok fagyoskodást, kiépítésre került egy távvezérlésű rendszer. Az új obszervatórium megvalósításához rengeteg energia és kitartás kellett, nem kevésbé, a munka kapcsán megismert barátok! De a távcsövekben sem volt megállás. A Newtont követte egy Meade LX200, majd az első kis APO 100-as. Ma a legszebb távcső a Gyulai Pál által készített 185-ös APO is működik. Természetesen ehhez már egy nagyobb forgatómechanika kellett, melyhez magyar találmányt, Sári Pál találmányát és gyártmányát választva, egy speciális Fornax 152-est épített be. Valaha kezdeti fotói még a csillagos égbolt volt, örülve a Polaris és a Kismedve és Nagymedve egy képen láthatóságának. Érdeklődése hamarosan a mélyégbolt objektumai felé fordult. Lévén a kupola Észak-Budán, nemcsak a ritka csillagos éjszakák jelentettek problémát, hanem a nagy fényszennyezés. Ferenc szervezése nyomán Csillaghegy közvilágítási lámpái a búrák leszedetésével hamarosan környezetbaráttá váltak. Bizony így is hosszú és kemény küzdelem volt előcsalogatni a sokmillió fényévre lévő objektumokat. Ma már 2 Canon 750-es fényképezőgép és egy színes CCD kamera segíti munkáját. 

Az átalakított közvilágítás

Ferenc nemcsak saját magát fejleszti folyamatosan, de fontos számára az amatőr csillagász közösség támogatása. Sőt alapítványán keresztül tehetséges, életképes ötletek, találmányok megvalósítását is támogatja. Befejezésül egy gondolat:

„Mindenki elérhet valamit, ha kellő erővel próbálkozik.” … „Bár nekünk, emberi lényeknek fizikai korlátaink vannak, szellemünk szabadon bejárhatja az egész világmindenséget.”.
Steven Hawking